Események
Korlát festés

Közös együttműködésben egy másik civil szervezettel karöltve valósul meg a 2021-es és 2022-es évben a veszprémi Stadion utca korlátainak felújítása. Az egyesületek tagjai  önkéntes munkájukkal segítik a különböző városrészek fejlődését, szépítését. A tél beálta előtt a Stadion utcában festették le az útszéli korlátokat a tagok, a jövőben pedig újabb felújítási akciókat is tervezünk. az egyesület fontosnak tartja, hogy önkéntes munkával segítsék az egyes városrészek fejlődését, vagy, mint a korlát festési akciójuk is mutatja, a leromlott állapotú köztéri emelek felújítását.

A program megvalósításához szükséges alapanyagokat részben pályázati pénzből tudta az egyesületünk finanszírozni, másod sorban a városrész önkormányzati képviselője is támogatta a szükséges festékek és eszközök beszerzését.

Emellett a helyi középiskolásoknak is szeretnének lehetőséget kínálni, hogy az érettségihez szükséges kötelező civil önkéntes munkájukat hasznosan és a lakhelyük fejlődéséért végezhessék el.